1. A sárvári lottómilliárdos
2003-ban egy sárvári férfi vihette haza minden idők legnagyobb magyar lottónyereményét, 5 milliárd 92 millió forintot. A férfi kiléte ekkor még ismeretlen volt.
Két évvel ezután megjelent egy könyv „Lottón nyertem – egy lottómilliárdos igaz története” címmel. Elindultak a találgatások, hogy vajon a könyv szerzője ténylegesen-e az igazi lottónyertes. A Szerencsejáték Zrt. közleménye szerint nagyon sok olyan dologról szó esik a könyvben, amit csak egy lottómilliárdos tudhat.
A könyv István és felesége, Zsuzsa életét meséli el, ami egyik pillanatról a másikra megváltozott. A lepukkant autójukat egy Ferrarira cserélték, 500 millió forintos luxusotthont építettek, yachtot vettek, és drága nyaralásra mentek. És persze a több millió forintos gyémánt ékszer sem hiányozhatott a repertoárból. Emellett milliókat költöttek adományozásra is. Sajnos Istvánról kiderült, hogy halálos beteg, így később egy németországi magánklinikán hunyt el.
[https://m.blog.hu]
2. A második legnagyobb lottónyeremény
Minden idők második legnagyobb lottónyereményt 2015-ben vitték el, 5 milliárd forintot. Sajnos az illető kilétére azóta sem derült fény, de a Szerencsejáték Zrt. nagynyertes kérdőívéből megtudtunk pár érdekességet: nem ez volt az első nagy nyereménye, rendszeresen játszott különböző lottókon, eddig kevés pénzből élt, de a nyeremény után sem szeretné otthagyni jelenlegi munkahelyét. Az első dolga az lesz, hogy vesz egy újabb lottószelvényt a nyereményből, majd a lottó milliárdot befekteti különböző területekre, amihez szakember segítségét fogja kérni.
[http://www.fociclub.hu]
3. A zalaapáti szerencsés
Zalaapáti postáján adták fel azt az ötöslottó szelvényt, amellyel a szerencsés tulajdonos 3 milliárd 177 millió forintot zsebelhetett be még 2010-ben. A nyertes kilétére itt sem derült fény, a falubéliek csak találgattak, hogy vajon valaki Zalaapátiról-e a nyertes, vagy csak egy átutazó volt a szerencsés.
[http://www.napi.hu]
Míg régen büszkén vállalták a lottónyertesek a személyüket, a 80-as évektől kezdve ez kezdett alább hagyni. Számos lottónyertes számolt be arról, hogy félnek a szomszédok irigységétől és a több tucat rokontól, akik egyik pillanatról a másikra felbukkannak, ha értesülnek a nyereményről. Az anonimitás miatt nem sok információ áll a rendelkezésünkre arról, hogy mire költötték el pontosan a több milliárd forintot a nyertesek. A leggyakoribb esetek, hogy ingatlant és autókat vesznek, a maradék pénzt pedig befektetik egy pénzügyi tanácsadó segítségével.
[Saját szerkesztés – Forrás: Szerencsejáték Zrt. adatbank]
Ezeknél az embereknél is hever néhány milliárd DOLLÁRBAN!
Amennyiben tetszett a cikk, kövess minket Facebook oldalunkon is, ahol a milliomos életérzést prezentáljuk!